"A siker szerves része, hogy kudarcról kudarcra haladunk a lelkesedésünk elvesztése nélkül."
- Winston Churchill
16:00. Ez a hajó elúszott. A Nemzeti Választási Bizottság úgy időzítette péntek estére a választás pártlistás eredményeit közlő hivatalos határozatának meghozatalát, hogy a rendelkezésre álló három napos jogorvoslati határidő mindhárom napja a hosszú hétvégére essen. A felülvizsgálati kérelmünk benyújtásához nem találtunk ügyvédet, így a Kúria elé nem tudtuk benyújtani az álláspontunk szerint tisztességtelen választási eljárást alátámasztó bizonyítékokat. A 2018-as választás kapcsán mi ennyit tudtunk tenni, amennyit tettünk. Számunkra több jogi lehetőség nincs.
Köszönjük Juhász Péter Elnök Úrnak, az Együtt Párt vezetőjének, aki telefonon biztosított róla, hogy a felülvizsgálati kérelmünket pártfogásába veszi, és a pártja nevében benyújtja, ha találunk ügyvédet hozzá, akivel ő nem tud szolgálni.
Köszönjük, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Suzi Dada (Döme Zsuzsanna - https://www.facebook.com/dada.suzi) alapító tagjának, hogy telefonon biztosított róla, hogy átnézik az anyagot, bár később nem jeleztek.
Köszönjük Katalin Weith (KÖSSZ Párt - Kell az Összefogás Párt), hogy a beadványunkat pártfogásába vette, és a pártja vezetésénél el szerette volna érni a benyújtását, bár a pártja vezetősége ezt elutasította.
Köszönjük Katona Ákos (https://www.facebook.com/katona.akos89) Momentum Mozgalom tagnak, hogy a beadványunkat pártfogásba véve a pártja vezetésénél megpróbálta elérni a benyújtását, bár a Momentum vezetése nem reagált.
Köszönjük Vadai Ágnes Demokratikus Koalíció Alelnöknek, hogy a beadványunkat pártfogásba vette, és Sebián-Petrovszki László pártigazgatónál megpróbálta elérni a benyújtását, bár a DK vezetése ezt elutasította.
A többi 17 országos listát állító párt egyáltalán nem reagált a megkeresésünkre. Talán a hosszú hétvége, talán más miatt.
Köszönjük mindazoknak, akik igyekeztek aktívan segíteni az ügyben, és velünk együtt dolgoztak az elmúlt napokban.
Ez a hajó elúszott. Még megvárjuk a DK kúriai felülvizsgálati kérelmének eredményét, utána egy összegzést készítünk a tapasztalatainkból. Végül nem lesz mit tenni a kétharmaddal. Alkotmányozó főhatalmat kap a politikai maffia, mert a civil társadalom szervezetlen és gyenge, továbbá a jelenlegi ellenzéki pártok alkalmatlanok arra a politikai innovációra, ami a Fidesz eltávolításához szükséges lenne. Mi ezen az innováción igyekszünk dolgozni a következő négy évben. Tarts velünk a csoportunkban! VAN ERÉNY! Közpénz nélkül.
Politikai Program 2018 (ERÉNY-TERV): itt
Videóink: itt
Társadalmi Szerződés: itt
Nemzetegyesítő Stratégia: itt
Csatlakozás: itt
IBAN: HU91-12076910-01607895-00100001 (Raiffeisen Bank)
Honlapunk: itt
Évkönyv 2017: itt
Platón Párt Szimpatizánsok Facebook csoportja: itt
Az erény legyen veled!
Kelt: 2018.04.30.
Tisztelettel,
Az erény pártja
A PLATÓN PÁRT Elnökségének jóváhagyásával
A cikk a Facebook-on is megtalálható