"Senki sem akar olyan előrejelzést, amiben a jövő olyan, mint a jelen, még akkor sem, ha statisztikailag tökéletes az előrejelzés."
- Nathan Myhrvold
A mostani választásra a racionális túlélőstratégia a taktikai szavazás volt. Egyéniben is és Pártlistán is.
Egyéniben a legtöbben megértették, hogy a legesélyesebb ellenzéki jelöltre kell szavazni. Mi ezt annyival egészítettük ki, hogy a független jelölteket preferáljuk.
A pártlistán viszont ugyanezt az elvet már sokkal kevesebben értették meg. Az ellenzéki pártok elkezdték ugyanis reklámozni, hogy "a pártlistán a szíved szerint szavazz. Ne az eszedre hallgass!" Mint a cukrosbácsi. Mindezt azért tették, mert az 1%-ot el nem érő pártoknak az állami támogatás teljes összegét vissza kell fizetniük. A Momentum és a Kutyapárt megkapta amit akart. A közpénzt. Holott elég lett volna az ilyen ismertebb kispártok által ellopott 300.000 szavazatból 90.000 is ahhoz, hog ne legyen a Fidesznek kétharmada.
Az elemzésünk az időben elérhető közvéleménykutatási adatokra épültek, amiben legalább 9 stabil közvéleménykutató eredményeit szintetizáltuk. Nem a kis ismeretlen közvéleménykutatókét, akik az ilyen-olyan pártokat felülbecsülve próbálták manipulálni az embereket, hanem a legrégebben működő ilyen cégeket. Nyilvánvaló volt, hogy az 5%-ot stabilan elérő pártok csak a négy nagyágyú volt az ellenzéki oldalon.
Sajnos igazunk lett. Kár, hogy a kis pártokra szavazók nem voltak hajlandóak az indokolatlan kockázatás helyett a racionális túlélőstratégiát választani. Úgy láttuk, hogy a négy nagyágyú mögött álló többség nem fog igazodni. Azért írtuk a cikkeinket, hogy az esetleg egy kicsit többet gondolkozók (akik a mi célcsoportunk) megfontolják, hogy inkább ők igazoldjanak. Kár volt nem megtenni. Tűzerőt kellett volna maximalizálni annak elaprózása helyett.
Politikai Program 2018 (ERÉNY-TERV): itt
Videóink: itt
Társadalmi Szerződés: itt
Nemzetegyesítő Stratégia: itt
Csatlakozás: itt
IBAN: HU91-12076910-01607895-00100001 (Raiffeisen Bank)
Honlapunk: itt
Évkönyv 2017: itt
Platón Párt Szimpatizánsok Facebook csoportja: itt
Az erény legyen veled!
Kelt: 2018.04.09.
Tisztelettel,
Az erény pártja
A PLATÓN PÁRT Elnökségének jóváhagyásával
A cikk a Facebook-on is megtalálható