2018-ban nem tudunk indulni

"Sokkal jobb egyedül lenni, mint rossz társaságban."
- George Washington

A Platón Párt nem tud országos listát állítani a 2018-as választásra. Nem találtunk az országban 27 olyan embert, aki képviselőként tenne az erényes politikáért. Így nem leszünk a szavazólapon.

Csakúgy, mint az elmúlt hosszú évtizedekben, most is kizárólag bűnpártok közül lehet majd választani a pártlistán. Olyan pártok közül, amik egyenként százmilliókat markolnak ki a közpénzből, amik nem biztosítják a képviselőik bármikori visszahívhatóságát, amik nem átláthatóak, amik nem nyújtanak önkorlátozást és jogi számonkérhetőséget, amik nem tiltják a pártjukhoz köthető vállalkozások közbeszerzéseken és EU pályázatokon való indulását, és ahol a párttagok nem tesznek hivatási esküt. Röviden: olyan pártokra tudunk csak szavazni, amik felróható módon magukban hordozzák az önkény és a korrupció csíráját. Mind MÁSHOGY UGYANAZ: bűnpárt.

Az ügyünk azonban még nincs teljesen veszve 2018-ra sem. Mi a pártokrácia és a bűnpártok ellen harcolunk. A bűnpártok uralma úgy törhető meg, ha minél kevesebb pártkatona kerül az Országgyűlésbe Az egyéni jelöltek esetén még mindig ott van a lehetőség, hogy FÜGGETLEN jelölteket válasszunk be az Országgyűlésbe pártkatonák helyett. 93 bűnpárti pártkatona biztosan bekerül az Országgyűlésbe. De ne 199 pártkatona kerüljön be! Pártkatonákból soha nem lesz új Széchenyi. Független képviselőkből még lehet.

Menj el szavazni április 8-án! Az egyéni képviselő esetében szavazz pártkatona helyett FÜGGETLEN jelöltre! Így a 93 pártlistás pártkatona mellé nem újabb 106 pártkatona kerül, hanem 106 független képviselő. Így lehet független a kormánytól a törvényhozó hatalmi ág, ami szükséges jogállami garancia. Ellenkező esetben nincs jogállam, hanem pártdiktatúra van és önkény, ami egy bukásra ítélt spirál.

Az Országgyűlésen kívülről tovább folytatjuk a munkánkat az önkorlátozó, átlátható, visszahívhatóságot és jogi számonkérhetőséget biztosító politika érdekében. Hisszük, hogy ez a helyes irány. Lesz idő, amikor a mai bűnpártokra szégyenkezve fogunk emlékezni. Akkor a többség azt fogja magában gondolni, hogy ő már most is tudta, hogy a bűnpártok károsak. Ahogy a piramisjátékokat betiltották, a bűnpártokat is el kell lehetetleníteni. Ma elkezdtük a felkészülést a 2022-es választásra.

Addig is add tovább, hogy FÜGGETLEN jelöltre érdemes szavazni pártkatona helyett! Csak akkor nem növeli ez a stratégia a Fidesz esélyeit, ha április 8-ig az egész országban elterjed a híre, hogy független képviselő érdemes szavazni pártkatona helyett. Oszd meg! Add tovább!

VAN ERÉNY! Közpénz nélkül.

Politikai Program 2018 (ERÉNY-TERV): itt

Videóink: itt

Társadalmi Szerződés: itt

Nemzetegyesítő Stratégia: itt

Csatlakozás: itt

IBAN: HU91-12076910-01607895-00100001 (Raiffeisen Bank)

Honlapunk: itt

Évkönyv 2017: itt

Platón Párt Szimpatizánsok Facebook csoportja: itt

Az erény legyen veled!


Oszd meg, és uralkodj!

Kelt: 2018.02.21.

Tisztelettel,

PLATÓN PÁRT

Az erény pártja

A PLATÓN PÁRT Elnökségének jóváhagyásával

A cikk a Facebook-on is megtalálható