Párttámogatások

"Csak a hazugságnak van szüksége állami támogatásra. Az igazság megáll a saját lábán." - ismeretlen

Te fizeted a bűnpártokat. Akaratod ellenére. Azt is, amelyiket utálod. A Fideszt, a Fidesz 2.0-t (Momentum), a Jobbikot, a DK-t, az LMP-t, az MSZP-t, stb. Pedig a közösen befizetett pénzünk (a közpénz) célja az lenne, hogy közérdekre és közszolgáltatásokra fordítódjon. Ezzel szemben a pártok által felvett állami támogatások nem közérdekből és nem közszolgáltatásokra fordítódnak, hanem a pártok mögött álló magánérdekekre. A Te pénzedből. Szerinted minden OK? A közös költséget is arra fizeted, hogy a közös képviselő abból ruházkodjon és a nyeretlen hozzátartozóit tákolja belőle?

Kb. 10 népszerű párt képes lesz 2018-ban mind a 106 egyéni választókerületben egyéni jelöltet állítani. Nem azért, mert jó ügyet képviselnek, hanem azért, mert szép a csomagolásuk, és képesek manipulálni az erkölcsi igényteleneket, akik bűnpártokra is képesek szavazni. Pártonként ez 600 millió Ft közpénz-támogatást jelent a bűnpártoknak. További kb. 30 párt képes lehet arra, hogy megugorja a minimumot (27 egyéni jelölt), ezáltal 150 millió Ft támogatást kapnak pártonként. Ez összesen több, mint 10 milliárd Ft mínusz a közpénz terhére. 10 millió magyarral számolva ez több, mint 1000 Ft fejenként. Ezt csak a pártoknak fizeted, amiből minden párt kimarkolja a részét (a Platón Párt kivételével, hiszen mi lemondunk róla). Egy személyre még talán nem is tűnik soknak, ám egy család esetében ez már 10.000 Ft körüli. Amit Karácsony ünnepén a családra is költhetne minden család. Ehelyett arra költöd, hogy plakátokon hülyítsenek.

Mikor követeli meg a többség, hogy a pártok ne kapjanak állami támogatásokat a közpénzből, illetve mondjanak le arról a közérdek javára? 10 milliárd Ft-ból már észrevehetően javulhatna az egészségügy (20 városban 500 millió Ft-os fejlesztésekkel). Ám ezt a bűnpártok nem szeretnék, hiszen ők a közpénzre utaznak. Ha rájuk szavazol, meg is érdemled, hogy legközelebb is elvegyék Tőled. Konstruktív javaslatként két dolgot kérnénk 2018-ra (még van időd átgondolni):

1) Az egyéni jelölt esetében szavazz független jelöltre pártkatona helyett! Csak egy pártérdekektől mentes, elfogulatlan független képviselő tudja objektíven képviselni a helyi szavazói érdekeit. Egy pártkatona definíció szerint elfogult, és a pártfegyelem miatt a pártvezére érdekeit képviseli. Másrészt így lesz független hatalmi ág a törvényhozás. Így lehet képviseleti demokrácia. 106 független képviselővel. Bátorítunk minden erényes embert, hogy legyen független jelölt! 500 aláírás kell csak hozzá tavasszal. Legyél Jedi! Add tovább! Bátorítsd Te is az erényes helyieket!

2) A pártlistán pedig ne szavazz bűnpártra! Minden párt bűnpárt, ami nem biztosítja az erénygaranciákat az alapszabályában. Emiatt felróható módon magában hordozza az önkény és a korrupció csíráját. Mindegy, hogy szándékosan vagy gondatlanul. Objektív felelősségük van. Az ilyen pártok sumákolni akarnak, és a közpénzre utaznak. Hiszen ellenkező esetben bevállalnák az erénygaranciákat, amik egy erényes párt számára természetesek. Emiatt hasznosul kevesebb közös pénzünk közérdekre, fejlesztésekre, közszolgáltatásokra. Mert engeded ellopni. Mert bedőlsz egy Fidesz 2.0-nak. Mert ha balról loptak meg, akkor jobbra menekülnél. Ha jobbról loptak meg, akkor újra balra menekülnél. Nézz magadba! 2018-ra a sötét oldalt kell legyőznünk. Elsősorban mindenkinek önmagában. VAN ERÉNY!

Politikai Program 2018 (ERÉNY-TERV): itt

Videóink: itt

Társadalmi Szerződés: itt

Nemzetegyesítő Stratégia: itt

Csatlakozás: itt

IBAN: HU91-12076910-01607895-00100001 (Raiffeisen Bank)

Honlapunk: itt

Évkönyv 2017: itt

Platón Párt Szimpatizánsok Facebook csoportja: itt

Az erény legyen veled!


Oszd meg, és uralkodj!

Kelt: 2017.12.04.

Tisztelettel,

PLATÓN PÁRT

Az erény pártja

A PLATÓN PÁRT Elnökségének jóváhagyásával

A cikk a Facebook-on is megtalálható