Közpénzcsapok

"Egy kis szivárgás az egész hajót el tudja sűlyeszteni." - Benjamin Franklin

Azonosítsuk közösen az összes közpénzcsapot, amin keresztül a korrupt politikusok ellophatják a pénzünket! Minden ilyen közpénzcsapot el kell zárnunk. A Platón Párt éppen erre dolgozta ki az erénygaranciákat. Ezek az erénygaranciák mind egy-egy közpénzcsapot zárnak el. Mivel az Alapszabályunkba foglaljuk őket, így ha megsértenénk, akkor bárki kérheti az ügyészségen a pártunk felszámolását. Ezért nem vállalnak a bűnpártok ilyesmit az alapszabályukban.

1) Garantáljuk a képviselőink és közfeladatot ellátó tagjaink bármikori, a szavazók általi visszahívhatóságát. Így ha valaki gyanúba keveredne, akkor a szavazók elzárhatják a csapot.

2) Biztosítjuk, hogy közpénzzel gazdálkodás során (pl. kormányon vagy minisztériumként) proaktív módon önként elszámolunk a közpénzzel az utolsó forintig. Ez a főcsap.

3) Nem indulhat a pártunkhoz kötheő vállalkozás állami megrendeléseken, tendereken, közbeszerzéseken, EUs vagy hazai pályázatokon. Ez is egy fontos csap, hiszen a több Fidesz politikus vélhetően ezen keresztül tölti a hozzátartozói vödreit. A közbeszerzéseket egyébként is meg szeretnénk modernizálni, hogy haverok se nyerhessenek. Pl. az indulási küszöbök eltörlése (nonszensz, hogy például egy szoftver lefejlesztéséhez két lezárt nyereséges üzleti év szükséges - hogyan támogatjuk így az induló vállalkozásokat, amik alacsony áron kiválóan implementálni tudnák a szoftvereket, stb.). Garanciák kellenek a kiválasztási eljárásba. Nem lehet a tender túl specifikus, amit egy cégre szabnak, stb.

4) Karitatív nonprofit célra lemondunk a pártoknak járó állami támogatásokról. Ez is egy jelentős közpénzcsap, hiszen egy párt az országos lista állításával és 106 egyéni képviselő jelölésével 600 millió Ft közpénzt azonnal kiszivattyúz a pénzünkből. Mi ezt a csapot is elzárjuk.

5) A pártunk biztosítja, hogy miniszterelnök pozícióban a Párt tagja megszakítás nélkül legfeljebb négy évig lehet. Ez a tekintélyelvűség elkerülését szolgálja. Ha valaki sokáig van vezető pozícióban, akkor bejárathat olyan informális csatornákat, amiken keresztül a közpénz észrevétlenül elcsordogálhat. Lassú víz partot mos. Ezt is elzártuk.

6) A pártunk biztosítja, hogy kormánypártként megszakítás nélkül legfeljebb két kormányzati ciklusig működhet, ezt követően ellenzékbe vonul. Ezt elsősorban az önkényuralom, egypártrendszer és hasonló, a jogállamisággal összeegyeztethetetlen elvek miatt vállaljuk.

7) A pártunk képviselője nem alkalmazhatja hozzátartozóját. Sok politikus ugyanis a közpénzünket arra használja fel, hogy a pereputtyát,a szeretőit és egyéb kitartottakat tartson el belőle. Értelemszerűen elzárjuk ezt a csapot is.

8) Ha a pártunk képviselői az Országgyűlésben abszolút többségbe kerülnének (100+ pártképviselő esetén), akkor a Párt visszahívja annyi képviselőjét, amennyi ahhoz szükséges, hogy a Párt ne legyen abszolút többségben. Ez az önkényuralom, az egypártrendszer garantált ellenszere. A közpénz egy egypártrendszer esetén gyorsabban szivárog, mint plurális demokrácia által megteremtett jogállamban.

9) Pártunk vállalja a korrupciós átvilágításokat (akár belföldi, akár külföldi átvilágító szervezet előtt). Nyilván elfolyhat a közpénz olyan pártban, ami nem engedi magát átvilágítani. Elzárjuk tehát ezt a csapot is.

Tudsz többet? Van még olyan közpénzcsap, amit nem zártunk el? Írd meg, és elzárjuk azt a csapot is. Mert VAN ERÉNY! Minden bizonnyal azt is érzed, hogy az ismert pártok (amik mind bűnpártok) milyen messze állnak attól, hogy ezek közül a közpénzcsapok közül akár egyet is elzárjanak. Az óperenciás tengeren túl vannak ők ehhez képest.

Videóink: Itt

Társadalmi Szerződés: Itt

Nemzetegyesítő Stratégia: Itt

Csatlakozás: Itt

IBAN: HU91-12076910-01607895-00100001 (Raiffeisen Bank)

Az erény legyen veled!


Oszd meg, és uralkodj!

Kelt: 2017.11.28.

Tisztelettel,

PLATÓN PÁRT

Az erény pártja

A PLATÓN PÁRT Elnökségének jóváhagyásával

A cikk a Facebook-on is megtalálható