Legsötétebb időkben

"Könnyen megbocsájtunk a gyermeknek, aki fél a sötéttől. Az igazi tragédia az, amikor a felnőtt fél a világosságtól." - Platón

A magyarság jelenleg NEM NEMZET. Szétesett. Egy nyelvet beszélünk ugyan, de nem értjük egymást. Egy országban lakunk ugyan, de egymással háttal állva kifelé tekintgetünk. Vannak templomaink, de szívből utáljuk azokat, akik más véleményen vannak. Erő és büszkeség van a médiában ugyan, de milliók nélkülöznek napról-napra. Nincs magyar nemzet. Elveszett. Mert nem képes magát összeszedni. Törzsek vannak. Észak és dél, kelet és nyugat, fent és lent, jobb és bal, csendes és hangos, erény és erénytelenség.

Ahogy egy családot csak az önzetlen szeretet képes egyben tartani, úgy egy nemzetet csak a közös erkölcsi alap, a közerkölcs képes összetartani. Ha nincs közerkölcs, akkor nincs nemzet. Nincs közös nevező. Nincs végső kapcsolódási pont. Magyarországon nincs közerkölcs. Nincs közös erkölcsi alap. Vannak a csendes életet élő és szervezetlen erényes dolgos emberek, és vannak a szervezett erkölcsi igénytelenek és bűnözők. Az erkölcsi igénytelenek olyan pártokra is képesek szavazni, amik nem vállalják az erénygaranciákat az alapszabályukban. Ezek a bűnpártok. Az ismert pártok mindegyike ilyen. Hogy miért bűnpártok? Azért, mert felróható módon magukban hordozzák az önkény és a korrupció csíráját. Nem biztosítanak önkorlátozást. Nem átláthatóak. Pénzügyeik, bankszámlakivonataik, partnereik, szerződéseik, számláik, támogatóik nem nyilvánosak. Maga a sátán is állhatna mögöttük, azt sem vennénk észre. Hogy miért? Azért, mert az erkölcsi igényteleneknek nincsenek erkölcsi elvárásaik a pártjaikkal szemben. Egy erkölcsi igénytelen képes úgy is szavazni egy pártra, hogy a párt nem biztosít semmiféle önkorlátozást. Semmiféle átláthatóságot. Semmiféle visszahívhatóságot. Semmiféle jogi számonkérhetőséget. Az erkölcsi igénytelnek tartják a közéletben a bűnpártokat. Az erkölcsi igénytelenek és a bűnpártok szimbiózisban élnek egymással, egymást táplálják, egymásból nyernek erőt. A rovásunkra.

Pedig a megoldás pofonegyszerű lenne. Csak ezt a pofont még nem osztotta ki senki, hogy a jópolgár kijózanodjon a közTV debilizáló hatása alól. A pofonegyszerű megoldás az, ha a pártoktól elvárjuk, mint nemzet, mint közerkölcsi kívánalom, hogy a létesítő okiratukban vállalják a platóni erénygaranciákat. A pártok létesítő okirata az alapszabály. Mivel egyik jogi személy sem működhet a létesítő okiratával ellentétes módon, így az alapszabályba foglalt erénygaranciák jogi számonkérhetőséget eredményeznek. Ha egy párt nem tartaná be az alapszabályában foglaltakat, akkor bárki kérhetné az ügyészségen a felszámolásukat. A pártok ezért nem vállalnak semmiféle erénygaranciákat az alapszabályukban. Szándékosan. Nyereségvágyból. A Platón Párt pedig éppen azért vállalja ezeket az erénygaranciákat az alapszabályában, hogy rámutasson, hogy a többi párt meztelen. Bűnpártok. Számukra is elérhető az Alapszabályunk (lásd lent), így bármikor át tudnák venni az erénygaranciákat a saját alapszabályukba. Év elején meg is kértük az ismert pártok mindegyikét. Egyik sem vállalta. Tükröt tartunk eléd is: erkölcsi igénytelen vagy?

Gyere inkább velünk! Pofozzuk fel képletesen az erkölcsi igényteleneket, és hozzunk ebbe az országba erkölcsi felismerést! Mutassuk meg közösen, hogy VAN ERÉNY!

Szeretnénk ezt a videót a facebookon széles körben elterjeszteni. A facebook az egyetlen csatornánk. Támogass minket anyagi lehetőségeid függvényében, hogy minél több erényes embert el tudjunk érni. Alább megtalálod a bankszámlaszámunkat. Ha pedig pénzügyileg nem tudsz segíteni, akkor oszd meg a cikkünket ismerőseidnek, és terjeszd a hírt, hogy VAN ERÉNY! Számítunk rád!

Politikai Program 2018 (ERÉNY-TERV): itt

Videóink: itt

Társadalmi Szerződés: itt

Nemzetegyesítő Stratégia: itt

Csatlakozás: itt

IBAN: HU91-12076910-01607895-00100001 (Raiffeisen Bank)

Honlapunk: itt

Évkönyv 2017: itt

Platón Párt Szimpatizánsok Facebook csoportja: itt

Az erény legyen veled!


Oszd meg, és uralkodj!

Kelt: 2017.10.26.

Tisztelettel,

PLATÓN PÁRT

Az erény pártja

A PLATÓN PÁRT Elnökségének jóváhagyásával

A cikk a Facebook-on is megtalálható