Szerepzavar

"Egy egészséges társadalom három pilléren nyugszik: Gazdaság, Politika, Civil társadalom. Mindnek megvan a saját fontos szerepe, és szinergikusan együtt kell működniük, hogy a nemzet számára a legtöbb eredményt produkálhassák." - John Mackey

A magyar narancs alma is akar lenni. Óriási probléma, hogy a Kormány a többi hatalmi ágat is irányítja. A többi hatalmi ág döntéseit is uralja. Ez súlyos SZEREPZAVAR. Így ugyanis nincs jogállam. Önkényuralom van. A Kormány egy egészséges jogállamban csak a végrehajtó hatalmi ág feje, és semmi több. A Kormány feladata a törvényhozó hatalmi ág (Országgyűlés) által megalkotott törvények alkotmányos keretek közötti gyakorlatba ültetése, és az ország operatív ügyeinek (közigazgatás, államigazgatás) vezetése lenne. Nem pedig törvényalkotás. Pláne nem az igazságszolgáltatás befolyásolása. Pláne nem a közmédia befolyásolása. Pláne nem a Köztársasági Elnök bólogatásra kényszerítése. Pláne nem az alkotmánybírák kijelölése.

Normális esetben az Országgyűlésen keresztül a NEMZET mondja meg, hogy mi a hajónk célja. A Kormány pedig inasként áll a kormánykeréknél, és a Kormány feladata nem az, hogy a nép helyett meghatározza az uticélt, hanem az a feladata, hogy a nemzet hajóját a nép által kijelölt célhoz navigálja. Sajnos a mi kormányosunk abban a szerepzavarban él, hogy neki kell megmondania, hogy mit akar a nép. Ez abszurd. Demokráciában a szavazók döntenek a célokról, nem egy kormányinas, akinek a szerepe éppen olyan, mint egy társasházi közös képviselő szerepe: el kell számolnia a közpénz felhasználásával. Ez az elsődleges feladata. A jelenlegi Kormány éppen az elsődleges feladatát nem látja el. Hiszen lopja a közpénzt. Eköré a maffiatevékenység köré épül a teljes szervezete, ami behálózza a társadalmat, és egyedüli célja a hatalma konzerválása.

Abban a pillanatban, ahogy egy párt töbségbe kerül az Országgyűlésben, a párt veszi át a hatalmat a néptől. Ha még a pártfegyelmet is bevezetik a pártnál, akkor abszolút önkényuralom alakul ki, hiszen a parlamenti csocsófigurák mind arra dőlnek, amerre egy diktátor kívánja, aki előre meghatározza nekik, hogy mire kell szavazni a Parlamentben. Ha pedig az egyéni képviselők is mind pártkatonák (ahogy most), és nem független képviselők (Jedik), akkor a helyi érdekképviselet is teljesen elveszik. Ez a demokrácia kudarca.

A nemzet számára sokkal hatékonyabb egy egészséges jogállam, ahol a hatalmi ágak függetlenek és egymás kontroljai. Egy jogállam, amiben érdekek ütköztetése, helyi érdekek képviselete, szakmai vita és konfrontáció során alakul ki az Országgyűlésben a végső döntés. A Kormánynak ezt a döntést kell végrehajtania, és nem pedig a döntést meghoznia. Felismered, hogy a jelenlegi politika szerepzavarban szenved?

A fentiek miatt a mai napon a Platón Párt bevezet egy újabb erénygaranciát, amit a Társadalmi Szerződésben és az alapszabályunkban is vállalunk:

"Ha a Platón Párt képviselői az Országgyűlésben abszolút többségbe kerülnének (100+ pártképviselő esetén), akkor a Platón Párt visszahívja annyi képviselőjét, amennyi ahhoz szükséges, hogy a Párt ne legyen abszolút többségben."

Soha többé ne legyen Önkényuralom Magyarországon!

Politikai Program 2018 (ERÉNY-TERV): itt

Videóink: itt

Társadalmi Szerződés: itt

Nemzetegyesítő Stratégia: itt

Csatlakozás: itt

IBAN: HU91-12076910-01607895-00100001 (Raiffeisen Bank)

Honlapunk: itt

Évkönyv 2017: itt

Platón Párt Szimpatizánsok Facebook csoportja: itt

Az erény legyen veled!


Oszd meg, és uralkodj!

Kelt: 2017.09.20.

Tisztelettel,

PLATÓN PÁRT

Az erény pártja

A PLATÓN PÁRT Elnökségének jóváhagyásával

A cikk a Facebook-on is megtalálható