Nyílt levél

A struccpolitizálás tragédiája

"A jó emberek politika-kerülésének az az ára, hogy hitványabb emberek uralkodnak felettük" - Platón

Tisztelt Választópolgár!

Sokan kiábrándultak a politikusokból. Főleg a gondolkodó és erényes emberek, akik reményt vesztettek, és inkább elfordultak a politikától. Ám ennek nagy veszélye van. Mi van, ha jönnek a farkasok? Meglátásunk szerint a magyarok négy csoportba sorolhatók politikai hozzáállásuk szerint:

  1. A Rajongók, akik a fejükbe vettek valamit, és tényekkel vagy észérvekkel már nem lehet rájuk hatni. Mint egyfajta fanatikusok, akik elvakultak. Ők farkasok helyett valami mást látnak. Kábultan örvendeznek: "Hurrá, jön a kánaán!".
  2. A Kivándorlók, akik külföldre költöznek, hogy kilépjenek a hazai helyzetből. Ha érdekli is őket a magyar politika, csak távolról, bottal merik azt piszkálni. Ők azok, akik időben elszaladtak a farkasok elől. "Meneküljünk! Itt vannak a farkasok!". Nekik jó lesz, de velünk mi lesz?
  3. A Gondolkodók, akik úgy politizálnak, hogy mellette gondolkoznak is. A megértésre törekszenek, és saját véleményt formálnak. Nem azokat követik, akik hangosabban érvelnek, hanem azokat, akik ésszel érvelnek. Nem a frázisoknak hisznek, hanem a tényeknek. Ők látják a farkasokat, és tudják, hogy itt nagy baj lesz. "Itt vannak a farkasok. Keressünk megoldást!"
  4. A Struccpolitikusok, akiket nem érdekel a politika, kiábrándultak a politikusokból, és távol akarnak maradni a magyar politikától. Bár Magyarországon élnek, de ennek ellenére nem tesznek a magyar politikáért. Azt gondolják, hogy függetleníteni tudják magukat a politikától. Ők azok, akik a fejüket a homokba dugják, mert azt hiszik, hogy így biztonságban lesznek a farkasoktól. "Nyugi, nem látnak minket a farkasok!"

Ugye magára ismer mindeki? Kivéve persze a Rajongókat, mert ők tévesen Gondolkodóknak diagnosztizálják magukat. De rajtuk kívül ugye mindenki magára ismer?

Akikhez nem szólunk

A Rajongókkal nem lehet mit kezdeni. Ők már tudják melyik pártra szavaznak 2018-ban. Mondhatnánk bármit is, eltántoríthatatlanok. Tehet bármit is a favoritjuk, úgyis kiállnak mellettük. Erkölcstelenség? Igazságtalanság? Jogbizonytalanság? Radikalizmus? Bohózat? Nosztalgia? Nem baj, az idő majd mindent megold, gondolják. A fejükbe vettek valamit, és nem nyitottak semmi másra.

A Kivándorlókkal sem tudunk sokat kezdeni. Ők inkább hátrahagyták a magyar életüket, és vesznek egy nyugatit helyette. Kényszerből vagy kényelemből? A mi szempontunkból teljesen mindegy. Az ő unokáik már valószínűleg nem magyarok lesznek.

A Gondolkodókhoz sem kell szólnunk, mert ők maguktól gondolkoznak, és saját véleményt alkotnak. Csak abban bízhatunk, hogy maradt még elég ilyen ember Magyarországon. Ők fel fogják venni a harcot a farkasokkal. Ők nem menekülnek el, és nem dugják a fejüket a homokba.

A Struccpolitikusokhoz szólunk

Csendes és erényes életet élő Struccpolitikusok! Húzzátok ki a fejeteket a homokból! Ti még nem látjátok, de akik nem dugták a fejüket a homokba, azok látják: meg fognak Titeket enni a farkasok. Azt hiszitek, hogy biztonságban vagytok a farkasoktól, ha nem foglalkoztok velük?

Súlyos gond van véleményünk szerint a politikával. Alapjaiban romlott meg, mert az erkölcs veszett el belőle. Hiányzik az erény a hatalom mellől. A hatalom diadalittasan számol be korábbi kormányok korrupciós ügyeiről azt gondolva, hogy ezáltal a polgárok megfeledkeznek az ő korrupciós ügyeikről. A hatalom a civil szervezeteket boszorkányként üldözi, ám saját magát nem veti alá a nemzetközi korrupcióellenes vizsgálatoknak. A képviselők nem engedik szigorítani a vagyonnyilatkozatok szabályait, és az állami ügyek átláthatóságát folyamatosan megnehezítik.

A platóni erényes hatalom helyett a ravasz és öncélú machiavelli féle hatalom jelent meg. Úgy látjuk, hogy leomlott a jogállami fékek és ellensúlyok rendszere. A hatalmi ágak függetlensége korrumpálódott. Olyan kezekben összpontosul egy mindent átfogó totatlitárius hatalom, akik nem az ország jószolgálatáért vállalták a politikusi hivatást. Ekkora hatalmat még erényes embereknek sem szabad adni.

Véleményünk szerint csak egy erényes kormány tud a kialakult pártállami helyzeten változtatni. Egy olyan kormány kell, amely nem a korrupció, hanem az igazságosság, a mértékletesség, a bátorság és a bölcsesség mellett tesz hitet. Egy olyan kormányra van szükség, amely magát is és a jövő politikusait is képes korlátozni. Rendszerszintű változás szükséges, mert különben totalitárius zsarnokság rabjai lesznek még az unokáink is. Szükség van egy pártra, ami a politizálásra hivatásként tekint, aminek célja a társadalom jószolgálata.

Véleményünk szerint ilyen párt csak egy új párt lehet. Politikai múlt nélkül. Erényes politikusokkal. Az ilyen pártoknak Magyarországon gyakorlatilag egyetlen esélyük van eljutni a Struccpolitizálókhoz és a Gondolkodókhoz. Ez az esély a facebook.

Ezért kérünk Titeket, osszátok meg azokat a kezdeményezéseket, amik reményt rejtenek magukban! Amik erényt rejtenek magukban. Még azok is, akik mégis úgy döntenek, hogy Struccpolitikusok maradnak. Az ismerőseiteket vagy az ő ismerőseiket talán érdekelhetik a jó cél érdekében szerveződő kezdeményezések. Egy új politikai erő csak így jöhet létre Magyarországon: ha megosztod ezeket a kezdeményezéseket. Hidd el, a politika is fontos, mert alapjaiban határozza meg az életünket és az utódaink életét. Vagy tegyél érte egy saját új kezdeményezéssel, vagy csatlakozz egy olyan kezdeményezéshez, amivel azonosulni tudsz!

Ma egy új politikai erő felépítése olyan, mint üvegpalackban maketthajót építeni a palack szűk száján keresztül, kifinomult pálcikákkal. Nehéz. Ha még ezt a kis nyílást is elzárod, akkor hogyan jöhetne létre bármi új is össztársadalmi szinten? A közmédiában biztosan nem fogják bemutani az új kezdeményezéseket. Sőt, leginkább onnan lehet tudni, hogy egy új kezdeményezés mögött nincs tőkés politikai hátszél, hogy nem jelenik meg a közmédiában.

Lehet, hogy több erényes párt is van Magyarországon, nem tudjuk. Eddig egyik sem az erényt nevezte meg a hatalom alapjaként. Senki nem hiányolta eddig az erényt a hatalomból. Ám legalább egy erényes párt már biztos van. A PLATÓN PÁRT az erkölcsi felismerés eredményeként jött létre. Az ERÉNY szócikk például eddig hiányzott a Wikipédiáról. Felvittük, mert szeretnénk, ha az emberek tudnák: VAN ERÉNY!

Politikai paradigmaváltást kínálunk. Társadalmi Szerződést ajánlunk fel, amely korlátozza a megszerezhető hatalmat, és biztosítja a fékek és ellensúlyok rendszerét.

A PLATÓN PÁRT az első, amelyik felajánlja, hogy a képviselői bármikor visszahívhatók lesznek a szavazók által. Érted mit jelent ez? Ennek történelmi jelentősége van.

Fel tudjuk venni a harcot a farkasokkal! Segíts! Csatlakozz a Közgyűlés egyenrangú tagjaként, és szavazataiddal biztosítsd, hogy egy párt az erény pártja lehessen! VAN ERÉNY!

Oszd meg, és uralkodj!

Kelt: 2017.01.17.

Tisztelettel,

PLATÓN PÁRT

Az erény pártja

A PLATÓN PÁRT Közgyűlésének jóváhagyásával